“Tavasz volt, de én a nya­rat vártam;
a mele­get, a pata­kok hűs vizét.
Nyár volt, de én az őszt vártam;
a szí­nes leve­le­ket, és a hűvös, szá­raz levegőt.
Ősz volt, de én a telet vártam;
a ropo­gós havat, és a kará­csony örömét.
Eljött a tél, de én a tavaszt vártam,
a rügy­fa­ka­dást, a nap melegét.
Gyer­mek vol­tam, de felnőtt akar­tam lenni;
sza­bad és önálló.
Húsz éves vol­tam, de har­minc akar­tam lenni,
érett és sokat ismerő.
Közép­korú vol­tam, de húsz­éves akar­tam lenni;
ifjú és szabadlelkű.
Nyug­dí­jas let­tem, de közép­korú akar­tam lenni;
tevé­keny élettel.
Éle­tem elmúlt, és soha­sem kap­tam meg, amit akartam.”

- idézve Linda Dil­low: Aki­nél a szív lecsen­de­sül c. könyvében