2013. február 23., szombat

Úgy élünk, ahogy születünk

A mai szülészeti gyakorlat még nem ismerte fel, hogy születésünk mély nyomot hagy bennünk, amely mind testileg, mind lelkileg befolyásolja életünket. (...)

Akiknek a születése orvosi beavatkozással indított volt, azok valamilyen formában nehézséggel küzdenek minden indulással kapcsolatban: saját maguk szeretnék az előttük álló feladatot megvalósítani, de sokat toporognak, nehezen szánják el magukat, hogy belevágjanak, mások segítségét viszont következetesen visszautasítják.

A császárral született gyermekek a határok meghúzásánál küzdenek nehézséggel, gyakran akaratlanul is megsértenek másokat: mintha nem érzékelnék, hogy a másik önálló elképzelésekkel rendelkezik.

Akik sok fájdalommal, nehezen születtek, azok pedig egyszerűen nem tudják elszánni magukat egy-egy változásra, pl. nem képesek elköltözni otthonról egyhamar. (...)

Michel Odent és Frederic Leboyer Franciaországban több mint négy évtizede felismerte, hogy a babák születésükkor gyengédséget, csendet, nyugalmat igényelnek és egyedül az édesanyával való tartós, háborítatlan kapcsolat adja meg számukra a biztonságot. A köldökzsinórt csak akkor szabad elvágni, amikor már nem lüktet benne az életet adó vér, és a szopás már néhány perccel a születés után elemi szükséglet. Az így született kicsik később is jobban és tovább szopnak, súlyuk gyorsabban nő, kevesebbet sírnak és érzelmi intelligenciájuk magasabb, mint kevésbé szerencsés társaiké.

Sokszor mondjuk kellemetlen helyzetbe kerülve indokolásképpen: ilyen vagyok, így születtem. Nos, ebbe nem szabad belenyugodnunk, keressük a gyógyulást, a változást. Mert valóban nem kellene, hogy ilyenek legyünk, de így születtünk. Ma már a pszichoterápia egyes módszereivel harmonikusabbá válhatnak kapcsolataink, az életünk, zökkenőmentesebb lehet a munkánk. A terápia egyúttal születési traumánk feldolgozásában is segíthet. Bár a születés önmagában nem sebesítő élmény, de azzá válhat a gondatlan kezelés és az ismeretek szinte teljes hiánya miatt. Ehhez járulnak még azok az esetek, amikor senkit nem lehet a törődés hiányával elmarasztalni, mégis nehéz a kis jövevény élete.

Különösen fontos, hogy azok a fiatalok, akik gyermekvállalásra készülnek, megismerhessék ezeket az eredményeket, összefüggéseket, és szabadon választhassák meg, hogy gyermekük világra jötte meghatározó, bizalommal teli élmény legyen a babának és a szülőknek is. Ehhez további segítséget adhat, ha a szülők megismerik saját születésük történetét, és ha szükséges, még a szülés (sőt a babavárás) előtt elindulhat a traumatikus élmények feldolgozása pl. egy terápiás csoportban.

Természetesen trauma feldolgozás nemcsak terápiás csoportokban zajlik, a lélek bölcsessége sokféle alkalmat talál a változásra, tanulásra. Ilyen pl. a gyerekjátékok egy része is, mint pl. a bunkerezés, a vízi csúszda, sőt a barlangászás is felér egy születési élménnyel. Ha ezeket az élményeket tudatossá tesszük, az itt szerzett tapasztalatokat be tudjuk építeni személyiségünk fejlesztésébe. Gyakorlatilag minden fontos pillanatunkban benne van születésünk módja: párkapcsolatunkban, a változásra való nyitottságban, a határaink kialakításánál, zavarodott vagy beteg állapotainkban. Csak nem látjuk a fától az erdőt, vagyis nem tudjuk, milyen bajunk milyen (mély) gyökerekkel rendelkezik. Úgy is kifejezhetnénk mindezt, hogy ezzel a szemlélettel újfajta gondolkodás indul el, mely a mélyebb megértés irányába vezet. (...)

Vagy 15 éve már, amikor egyszer döbbenten jutott eszembe édesanyám elbeszélése, hogy milyen nehezen jöttem a világra, mennyire megviselte mindkettőnket a szülés-születés kínja: egy kisvárosi szülőotthonban vajúdott három napig. Addig senki nem beszélt nekem a születési trauma későbbi hatásairól sem a pszichológia szak elvégzése, sem a pszichoterápiás képzések során. Ezután kezdtem tudatosan kutatni az ezzel kapcsolatos módszerek után, de az eredmény szinte nulla volt. Amit pedig mégis találtam, azzal módszertanilag nem értettem egyet. Így tanulmányozni kezdtem azokat az álmokat, beszámolókat, melyek szimbolikusan szóltak az anyai kapcsolódásról, a szülés élményeiről. Figyeltem saját magamat is és azok elbeszéléseit is, akik hozzám fordultak. Fokozatosan dolgoztam ki új módszeremet, mely szelíd gyógymód: figyelembe veszi a lélek lassú haladását, ijedtségét ezekkel az élményekkel kapcsolatban. Ezt a gyógyítást csak bizalomra lehet alapozni, mert a lélek legmélyebb, legfájdalmasabb tapasztalatairól van szó.

Végül is az elmúlt másfél évtizedben szinte gyökeresen megváltozott lelkiállapotom. Már képes vagyok korán kelni és ébernek lenni, rengeteget csendesült háborgó lelkem, általában nyugodt vagyok, és ezt érzik is rajtam. Hosszú és izgalmas ez az út – és fájdalmak erdején vezet át. Úgy érzem, nem volt más választásom, mint előre tekinteni, hagyni, hogy a lélek világossága vezessen, és nagyon nagy óvatossággal bánni minden ember fájó sebével. (...)

Az első és legfontosabb jelzés, amit minden ember érez valahol a lelke mélyén: nincs rendben a kapcsolatom édesanyámmal. "Szeretem, de…" kezdődik sok jelentkező elbeszélése. A másik a megelőzés: a baba foganását vagy legalább születését megelőzően a leendő anya és apa dolgozza fel saját születésével kapcsolatos élményeit. Ugyanis gyakran éppen ilyenkor ébrednek fel a feldolgozatlan születési élményeink, rossz közérzetet, depressziót, rejtett feszültséget generálva. Ez pedig elvonja figyelmünket a kicsinkről.

Van olyan gyermek is, aki világosan mutatja születésének nehézségeit: bizonyos fajta figyelmi zavar, diszlexia és egyéb "disz"-ek, kisebb gyermeknél feszesebb izomtónus, a mozgásfejlődés során kimaradt szakaszok, hogy csak néhány példát említsek. Néha drámai a helyzet azokkal a felnőttekkel és gyerekekkel, akik az anyaméhben veszítették el ikertestvérüket. Ezeket a személyeket sokszor jellemzi állandó diszkomfort érzés, elvágyódás és partnerükkel – egy rövid lángolás után – olyan az életük, mintha az a testvérük lenne.

Sokak számára nem a csoportos, hanem az egyéni élményfeldolgozás a népszerűbb forma, mert úgy érzik, személyes, csak nekik szóló, rájuk irányuló fókuszált figyelemre van szükségük. (...)
(Orosz Katalin)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése