Úgy élünk, ahogy születünk
A mai szülészeti gyakorlat még nem ismerte fel, hogy születésünk mély
nyomot hagy bennünk, amely mind testileg, mind lelkileg befolyásolja
életünket. (...)
Akiknek a születése orvosi beavatkozással
indított volt, azok valamilyen formában nehézséggel küzdenek minden
indulással kapcsolatban: saját maguk szeretnék az előttük álló feladatot
megvalósítani, de sokat toporognak, nehezen szánják el magukat, hogy belevágjanak, mások segítségét viszont következetesen visszautasítják.
A császárral született gyermekek a határok meghúzásánál küzdenek
nehézséggel, gyakran akaratlanul is megsértenek másokat: mintha nem
érzékelnék, hogy a másik önálló elképzelésekkel rendelkezik.
Akik sok fájdalommal, nehezen születtek, azok pedig egyszerűen nem
tudják elszánni magukat egy-egy változásra, pl. nem képesek elköltözni
otthonról egyhamar. (...)
Michel Odent és Frederic Leboyer
Franciaországban több mint négy évtizede felismerte, hogy a babák
születésükkor gyengédséget, csendet, nyugalmat igényelnek és egyedül az
édesanyával való tartós, háborítatlan kapcsolat adja meg számukra a
biztonságot. A köldökzsinórt csak akkor szabad elvágni, amikor már nem
lüktet benne az életet adó vér, és a szopás már néhány perccel a
születés után elemi szükséglet. Az így született kicsik később is jobban
és tovább szopnak, súlyuk gyorsabban nő, kevesebbet sírnak és érzelmi
intelligenciájuk magasabb, mint kevésbé szerencsés társaiké.
Sokszor mondjuk kellemetlen helyzetbe kerülve indokolásképpen: ilyen
vagyok, így születtem. Nos, ebbe nem szabad belenyugodnunk, keressük a
gyógyulást, a változást. Mert valóban nem kellene, hogy ilyenek legyünk,
de így születtünk. Ma már a pszichoterápia egyes módszereivel
harmonikusabbá válhatnak kapcsolataink, az életünk, zökkenőmentesebb
lehet a munkánk. A terápia egyúttal születési traumánk feldolgozásában
is segíthet. Bár a születés önmagában nem sebesítő élmény, de azzá
válhat a gondatlan kezelés és az ismeretek szinte teljes hiánya miatt.
Ehhez járulnak még azok az esetek, amikor senkit nem lehet a törődés
hiányával elmarasztalni, mégis nehéz a kis jövevény élete.
Különösen fontos, hogy azok a fiatalok, akik gyermekvállalásra
készülnek, megismerhessék ezeket az eredményeket, összefüggéseket, és
szabadon választhassák meg, hogy gyermekük világra jötte meghatározó,
bizalommal teli élmény legyen a babának és a szülőknek is. Ehhez további
segítséget adhat, ha a szülők megismerik saját születésük történetét,
és ha szükséges, még a szülés (sőt a babavárás) előtt elindulhat a
traumatikus élmények feldolgozása pl. egy terápiás csoportban.
Természetesen trauma feldolgozás nemcsak terápiás csoportokban zajlik, a
lélek bölcsessége sokféle alkalmat talál a változásra, tanulásra. Ilyen
pl. a gyerekjátékok egy része is, mint pl. a bunkerezés, a vízi
csúszda, sőt a barlangászás is felér egy születési élménnyel. Ha ezeket
az élményeket tudatossá tesszük, az itt szerzett tapasztalatokat be
tudjuk építeni személyiségünk fejlesztésébe. Gyakorlatilag minden fontos
pillanatunkban benne van születésünk módja: párkapcsolatunkban, a
változásra való nyitottságban, a határaink kialakításánál, zavarodott
vagy beteg állapotainkban. Csak nem látjuk a fától az erdőt, vagyis nem
tudjuk, milyen bajunk milyen (mély) gyökerekkel rendelkezik. Úgy is
kifejezhetnénk mindezt, hogy ezzel a szemlélettel újfajta gondolkodás
indul el, mely a mélyebb megértés irányába vezet. (...)
Vagy 15
éve már, amikor egyszer döbbenten jutott eszembe édesanyám elbeszélése,
hogy milyen nehezen jöttem a világra, mennyire megviselte mindkettőnket
a szülés-születés kínja: egy kisvárosi szülőotthonban vajúdott három
napig. Addig senki nem beszélt nekem a születési trauma későbbi
hatásairól sem a pszichológia szak elvégzése, sem a pszichoterápiás
képzések során. Ezután kezdtem tudatosan kutatni az ezzel kapcsolatos
módszerek után, de az eredmény szinte nulla volt. Amit pedig mégis
találtam, azzal módszertanilag nem értettem egyet. Így tanulmányozni
kezdtem azokat az álmokat, beszámolókat, melyek szimbolikusan szóltak az
anyai kapcsolódásról, a szülés élményeiről. Figyeltem saját magamat is
és azok elbeszéléseit is, akik hozzám fordultak. Fokozatosan dolgoztam
ki új módszeremet, mely szelíd gyógymód: figyelembe veszi a lélek lassú
haladását, ijedtségét ezekkel az élményekkel kapcsolatban. Ezt a
gyógyítást csak bizalomra lehet alapozni, mert a lélek legmélyebb,
legfájdalmasabb tapasztalatairól van szó.
Végül is az elmúlt
másfél évtizedben szinte gyökeresen megváltozott lelkiállapotom. Már
képes vagyok korán kelni és ébernek lenni, rengeteget csendesült háborgó
lelkem, általában nyugodt vagyok, és ezt érzik is rajtam. Hosszú és
izgalmas ez az út – és fájdalmak erdején vezet át. Úgy érzem, nem volt
más választásom, mint előre tekinteni, hagyni, hogy a lélek világossága
vezessen, és nagyon nagy óvatossággal bánni minden ember fájó sebével.
(...)
Az első és legfontosabb jelzés, amit minden ember érez
valahol a lelke mélyén: nincs rendben a kapcsolatom édesanyámmal.
"Szeretem, de…" kezdődik sok jelentkező elbeszélése. A másik a
megelőzés: a baba foganását vagy legalább születését megelőzően a leendő
anya és apa dolgozza fel saját születésével kapcsolatos élményeit.
Ugyanis gyakran éppen ilyenkor ébrednek fel a feldolgozatlan születési
élményeink, rossz közérzetet, depressziót, rejtett feszültséget
generálva. Ez pedig elvonja figyelmünket a kicsinkről.
Van
olyan gyermek is, aki világosan mutatja születésének nehézségeit:
bizonyos fajta figyelmi zavar, diszlexia és egyéb "disz"-ek, kisebb
gyermeknél feszesebb izomtónus, a mozgásfejlődés során kimaradt
szakaszok, hogy csak néhány példát említsek. Néha drámai a helyzet
azokkal a felnőttekkel és gyerekekkel, akik az anyaméhben veszítették el
ikertestvérüket. Ezeket a személyeket sokszor jellemzi állandó
diszkomfort érzés, elvágyódás és partnerükkel – egy rövid lángolás után –
olyan az életük, mintha az a testvérük lenne.
Sokak számára
nem a csoportos, hanem az egyéni élményfeldolgozás a népszerűbb forma,
mert úgy érzik, személyes, csak nekik szóló, rájuk irányuló fókuszált
figyelemre van szükségük. (...)
(Orosz Katalin)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése