Mióta eszmélek, szeretek szeretni, hiszen tudod: sokat és sokfélét
szerettem. Téged talán jobban, mint másokat, de mindez nagyon rég volt.
Az évek csöndben körém rakódtak. Közönyből építettem nyugalmat. Azt
hittem, hozzám nem ér fel már semmi hullámverés. De te egyszer csak újra
megjelentél, vadul dörömböltél, és rám törted a kaput. Szédülök, mint
aki varázslatból ébred. Mi ez? Felfogni sem tudom, mi történt velem.
Egyik pillanatról a másikra - váratlanul és hihetetlenül - sarkaiból
fordult ki a világ? Vagy csak az én világom? Egy biztos: kötelékeim
fellazultak, zárt énem kitárult, a mindenség részesévé lettem. Olyat
kaptam Tőled és Általad, amit örökre elveszettnek hittem: a létezés
értelmébe vetett hitet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése