Párkapcsolataink alakulását nagyrészt az határozza meg, hogy gyermekként  megtapasztaltuk-e a feltétel nélküli szeretetet, tudtunk-e igazán kötődni a szüleinkhez, elsősorban az édesanyánkhoz. Nagyon kényes téma ez, hiszen azt "tanultuk", hogy szeresd, tiszteld a szüleidet. Ha az édesapa képe el is homályosítható lehetne, mert esetleg elhagyta a családod, az anya akkor is "szent" a közfelfogásban, mivel életet adott és felnevelt. Nem haragudhatsz rá, nem mondhatod el a véleményedet, nem mutathatod ki a valódi érzéseidet, ezt nem illik. Tehát úgy csinálsz mintha, és megtanulod figyelmen kívül hagyni amit érzel. Később ugyanezt teszed a párkapcsolataidban is, mert nem tanultál meg odafigyelni a valódi érzelmeidre, és a végtelenségig el tudod viselni, ha nem kapsz minőségi szeretetet odafigyelést. Ez lesz a természetes. Meg kell tanulnod saját önerőből feltárni és megélni a saját érzelmeidet először az édesanyáddal szemben. Meghozni azt a döntést, hogy jogod van a saját érzelmeidhez, ami lehet, harag, düh is. Mindenféle ítélkezés nélkül, hiszen mindenki a saját érettségi fokán képes működni, minden pillanatban, ezt el kell fogadnod, hogy nem tudott másként. Ezeket az érzéseket mind szépen sorra meg kell élni, hogy végül el tudd engedni, és ne fájjon. Akkor aztán jön a megértés, a szeretet érzése, végre először őszintén. Csak ezután leszel végre olyan tiszta állapotodban, hogy