Rendszerint csak az egyik kezünk kell. A jobbik. Később vesszük észre, a mézeshetek vagy a szerelem elmúltával, hogy a párunknak van egy másik keze is, és egy másik lelke. Egy másik énje, személyisége. Van benne valaki, aki csak nehezen szerethető, akit nem ismertünk idáig. Ő sem tudott róla - talán.
Van a lényének egy árnyéka. Mindannyiunknak van. Ezt nemigen szeretjük, magunkban sem, ezért van az, hogy csak fél kézzel tisztelgünk, és fél kézzel fogunk kezet. Rendszerint a jobbal.

Müller Péter