Emlékszel az első szerelmedre?
Arra a mindent elsöprő érzésre, ami arra ösztökélt, hogy eggyé válj, belé bújj, felfedezd...
Minél jobban megismerted, annál jobban odavoltál érte... imádtad a hibáit is. Elfogadtad
mindenestül... jóval, rosszal együtt...mert láttad benne a csodát, a megismételhetetlenül egyedit.
Ezt az érzést tudnád magad felé fordítani? Ennyire szeretni magad? Ha egy másik emberrel szemben
meg tudtad tenni, akkor képes vagy rá..benned van. Szükséged van rá, hogy megéld önmagaddal szemben is. Ettől nem válsz önteltté...csak magabiztossá.....és szabaddá!
Felszabadítod magad és a környezeted attól az állandó sóvárgó érzéstől, hogy szeressetek, fogadjatok el..... Ha már nem vágysz annyira rá, elengeded a hiányt, és betöltöd az űrt a saját lelkedben....elfogadod, és szereted magad. Belépsz egy másik dimenzióba, amikor már nem kérsz és elvársz, hanem adni tudsz...mindent...bármit, akármit....és megjelenik a vevő is rá. Az aki szintén itt tart, és ő is adni akar Neked....mindent, bármit, akármit....és elkezdődik a csoda!
(T.T.)