Csak az érintése létezett a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. És megkérdezte, halk, érzéki, alig hallható hangon:
- Most mire gondolsz?
Hát mire gondolnék, Istenem, mire gondolhatnék, amikor itt vagy, és nem csak itt vagy, de hozzám érsz, érinted vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezeddel! Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, te örökre a testemet érintenéd, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. Arra gondolok, hogy szeretlek. És a világba akarom ordítani, hogy mindenki hallja, szeretlek. Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését hetekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással, táncoljuk a vágy mozdulatait, beszéljük a vágy szavait. Táncolni akarok még, mert a szívem is táncol.
Tomán Edina