Amikor a hétköznapokban élsz, nem gondolsz a múlandóságra. Olyan természetes az egész. Tegnap, ma, holnap, holnapután - tipeg az idő előre, közönyösen, magától értetődően. Így is mondjuk: szürke hétköznapok. A ma, a holnap és a tegnap is az volt. Így élsz. Eszedbe sem jut, hogy ünnepben létezel.

Néha unatkozol, néha izgulsz, gyakran türelmetlenül lesed az órádat, várod, hogy múljon az idő. Így, ilyen siváran pereg le a por életed homokóráján. Percek, órák, napok, néha hónapok kincseit szórod szerteszét, nem is veszed észre, milyen csodában élsz.

Azt hiszed, a jókedvhez kell még valami plusz. Valami ráadás, valami ajándék, valami kis beteljesedés, vagy váratlan öröm, de ha például egy hosszú sebészeti kezelés után először kilépsz a kórház kapuján, hirtelen megörülsz a friss levegőnek, a zsúfolt villamosoknak, a szürke aszfaltnak, a közönyös járókelőknek. Úgy érzed, visszafogadott az Élet! Csodában jársz.
Müller Péter