Életünk első nagy meghatározó élménye a születés, és az első pár év.
Ha ebben az időszakban nem azt tapasztaljuk, hogy a szüleink, elsősorban az édesanyánk feltétel nélkül szeret minket, és ezt ki is tudja fejezni irányunkban. Akkor nem tanuljuk meg elfogadni a szeretetet, és önmagunkat sem tudjuk szeretni. Egyszerűen nem érezzük méltónak rá magunkat.
Hiszen édesanyánk akit ugye a legnagyobb erőnek érzünk a világon, azt éreztette, hogy nem vagyunk szeretetre méltóak. Ezért történik az sokszor az ilyen emberekkel, hogy csupa olyan embert vonzanak be, akik nem tudják kimutatni az érzéseiket, esetleg bántalmazóan viselkednek. Mert ilyenkor nem kell elfogadni. Harcolni kell a szeretetért, hogy kicsikarjunk egy kis adagot magunknak. És ugye, egy ilyen gyermekkor után az a természetes állapot. Sajnos sok időbe telhet amíg az ember felismeri, meglátja az összefüggéseket, és akár egy egész élet eltelhet így. De van kiút ebből az állapotból ha kész vagy rá, hogy változtass.
Meg kell tanulnod szeretned magad! Ez az első lépcsőfok amit meg kell másznod, hogy kigyere a csapdából. Napról napra, egyre jobban kell szeretned magad...muszáj. Nem csak magad miatt, hanem, hogy ezáltal jobb szülő is válhasson belőled, és ne add tovább ezt a negatív mintát.
Ha szeretni tudod magad, akkor el is tudod azt fogadni, hogy egy másik ember őszintén szeret téged.
És akkor már készen állsz rá, hogy egy ilyen embert vonz be az életedbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése