A
legtöbb probléma gyökere az, hogy egy olyan mankót használsz, amit nem
is neked készítettek, illetve a mankó ugyan megtanított járni, de már
tudnál járni mankó nélkül is.
S ezt nem valamilyen konkrét spirituális technikára értem (arra is), hanem ennél JÓVAL TÁGABB értelemben!!!
Az az élet, amit a civilizáció most sugall, amit arról tanultál, hogy hogyan kell élni itt a földön, egy ilyen mankó!

Megtanított Téged miképpen tudod támogatással működtetni az életet, de
ez messze nem az a szabad élet, ami Benned van! S ennek a mankósított
világnak két haszonélvezője van: a mankógyár, amely több millió mankót
ad el, na meg azok, akik okosan arra tanítanak Téged, hogy hogyan kell a
különböző mankókat használni.
S Te, maga az Ember, minden vagy ezáltal, csak szabad nem. Vakon követed a mankótanítókat és szerzed be a különböző mankógyárak újabb és újabb termékeit, amelyekbe már a legszuperebb kütyüket építik, hogy még jobbak legyenek. A mankótanítók pedig elmondják, hogyan tudsz minél spirituálisabb mankót találni magadnak.
De miért nem hiszel magadban, s jössz rá, hogy Te már tudsz járni? Miért nem dobod el a mankódat, és jársz a saját lábadon?
Tudod miért? :) Én tudok egy választ. Nem fog tetszeni.
Mert ha elesel, akkor nem tudod a mankót, a mankógyárat meg a mankótanítót hibáztatni!
~ Kiss Balázs Kunó ~

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése