A szeretetéhség természetes, normális, helyes. Eszünk, jóllakunk, és jól vagyunk. Ám ezt összekeverhetjük a szeretetmohósággal. Amikor a másiktól származó szeretetre mohón vágyakozunk. A mohóság annak a tünete, hogy nehézségünk adódott a szeretettel, szeretetkapcsolattal. Ez a nehézség összefügg a (tanult) tehetetlenséggel, a (tanult) hitetlenséggel, a szorongással, és azzal a meggyőződéssel, hogy

nem vagyok szerethető.

Amikor azt a tapasztalatot élem át, hogy nem is szeretek annyira, mint amennyire azt gondolom; hogy csak ámítom magam azzal, hogy én mennyire szeretem a páromat – ekkor elkezdek szorongani, még tehetetlenebbnek érzem magam, és ennek nyomán még mohóbban kapok valaki után, aki kiment engem ebből a helyzetből.

Amikor az ember átéli a szorongásait azzal kapcsolatban, hogy talán nem is tud igazán szeretni, és azt, hogy a tapintat, a megértés (néha) milyen távoli ábránd, akkor valamilyen módon megpróbál kilépni a szorult helyzetéből.

- Ha szeretsz, nem akarsz bántani.
- Ha alávetem magam, nem kell bántanod.
- Ha hatalmam van fölötted, nem bánthatsz.
- Ha bezárkózom, nincs, aki bántson.

(Pál Feri)