2012. július 5., csütörtök

Más szerepet töltenek be az életben a lélektársak, akikre akkor is szükség van, ha nem éppen harmonikus, sőt viharosnak mondható a kapcsolatot.A lélektársak arra szerződnek, hogy akár több életen át segítsék egymást.Amíg az ikerlelkünkkel való találkozás egy különleges, nem mindennapi esemény, addig a több inkarnációt végigkísérő lélektársa mindenkinek van. A lélektársak a köztes létben (az újraszületések közötti időben) egymás támogatására és segítésére szerződnek, de akár ellenpólust is mutathatnak a másiknak. Természetesen a lényeg önmagunk és a másik fejlesztése, ám sokszor nehéz felismerni a segítő kezet. A lélektársak gyakran szülő-gyermek vagy házastársi kapcsolatban, esetleg szeretőként, ismeretlen segítőként vagy akár áldozatként, árulóként "találkoznak". A találkozás a legtöbb esetben sorsszerűnek tűnik. A pár tagjai különös vonzalmat éreznek egymás iránt. Nem feltétlenül testi vonzalomról van szó, inkább lelki, esetleg szellemi kölcsönhatásról. Persze előfordulhat az is, hogy csak az egyik fél ismeri fel az ?életre szóló? kapcsolatot.A lélektársak általában korábbi életekben vagy a köztes létben kötnek akár több életre szóló szövetséget. Kapcsolatuk hosszú távon a spirituális fejlődést szolgálja, rövidebb távon a lélektárs akadályozó tényezőnek is tűnhet, mert gátolhatja a másikat abban, hogy személyes sorsát beteljesítse.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése