Megérinti a lelked egy szó. Csodálatos és felemelő. Olyankor megnyílik magától a világ, s mosolyod ragyog, akár a tűző nap. Szíved átmelegszik, mert a gondolat teremtette szó, s a szavakból építkező mondatok csak Érted szólnak. Látod és érzed, van még miért élni. Ha sebzett a lelked és könnyek fedik megfáradt szemeid, akkor a legkedvesebb hozzászólások azok, amik felszárítják a könnyeket. Azt hiszed, senki nem veszi észre, ha felveszed a legszebb ruháid, ha önmagadat adod. Tévedsz! Aki önmagát adja, akinek a bensője fényt áraszt a hétköznap arcaira, az árnyék elszalad, s megtörténik az, amire minden élőlény vágyik. Kölcsönösen boldogságot adni a másiknak. Az a bizonyos személy kedveskedik, Te megköszönöd és érzed, ahogy elönt az öröm és a hála. Felülkerekedsz saját magadon, az álom valósággá válik, ahogy egy száj gyönyörű mondatokat formál neked. A nyakába ugranál az illetőnek, annyira jóleső szavak ezek, főképp, hogy ritka a mai világban a dicséret és a bók. De nem teszed. Ezt a szívet-lelket perzselő érzést megtartod magadnak, önmagadba zárod, és hagyod, hogy átjárja a testedet, hogy beleremegj a boldogságba…" "Ha szorult helyzetben vagy, minden összeesküdött ellened és úgy tűnik, már egy percig sem bírod tovább, akkor tarts ki, akkor ne add fel, mert ez az a pillanat, amikor megfordul az ár." (Elbert Hubbard)