Amikor mellém bújik, nem húzódom el. Csak lehunyom a szemem és
hagyom, hogy a fájdalma átfolyjon rajtam, és keveredjen az enyémmel,
nyers, mély, végtelen fájdalom. Összeölelkezve sírunk, beszélgetünk,
ahogy már rég kellett volna tennünk. Ha közelebb engedtem volna
magamhoz. Ha nem löktem volna el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése