2012. március 17., szombat
A lázadás korában születtünk. Mindenünket neki szenteltük,
lelkesedtünk, kockára tettük az életünket és a fiatalságunkat, és most
egyszer csak megtorpanunk: a kezdeti lelkesedés átadja a helyét a valódi
kihívásoknak: a fáradtságnak, az unalomnak, a saját képességeinkben
való kételkedésnek. Kénytelenek vagyunk szembenézni a magánnyal, az
ismeretlennel, a váratlan meglepetésekkel, és amikor már sokadszorra
esünk el úgy, hogy senki nem segít fölkelni, föltesszük magunkban a
kérdést, hogy valóban megéri-e ennyit szenvedni. (...) Megéri folytatni.
És folytatni fogjuk, akkor is, ha tudjuk, hogy a lelkünk, bár
örökkévaló, ebben a pillanatban az idő hálójának foglya, a maga
lehetőségeivel és korlátaival.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése