Akkor, ott az út szé­lén, még nem tud­tam, hogy kicsoda. Csak valami olyas­mit érez­tem, hogy ezzel az ember­rel jó lehet elin­dulni. És meg­ér­kezni is jó lehet. S a leg­jobb talán a köz­be­eső idő vele. Az uta­zás. Mert nem mind­egy, hogy kivel uta­zik az ember. Az már ott bizo­nyos volt, hogy a férfi körül a dol­gok és az embe­rek biz­ton­ság­ban van­nak. Hogy nála az igen igen, a nem nem, a nyolc óra az nyolc óra, a tizen­kettő az percre pon­to­san tizen­kettő. Köz­ben játé­kos­ság terem mel­lette, és kíván­csi­ság, meg jóízű bará­tok, akik­nek megőrzi fon­tos mondataikat.“

Schaf­fer Erzsébet