
"Ha
végigtekintünk félelmeink siralmas történetén, két dolgot állapíthatunk
meg. Az egyik az, hogy rengeteget féltünk hiába, teljesen fölöslegesen.
Annyi energiát fordítottunk félelemre, amellyel nyelveket tanulhattunk,
karriert építhettünk vagy nagy műveket alkothattunk volna. Másik az,
hogy ha rémképeinknek csak egy tizedrésze megvalósul, hozzátartozóinkkal
együtt már ezerszeres halált haltunk volna
a legválogatottabb kínzások közepette. Mindkét tény azt bizonyítja,
hogy erőink nagy részét teljesen terméketlen, negatív és destruktív
dolgokra pazaroljuk. Mert félelemmel sohasem javíthatunk sorsunkon, sőt,
nagyon súlyos mértékben ronthatunk rajta. Félelemmel soha el nem
háríthatjuk a rosszat, sőt felfokozzuk veszélyét. A félelem nem gyógyít,
hanem megbetegít. Egyébként jó, ha tudjuk: a bajok nagy részét
elkerülhetjük, ha azokat a dolgokat önként megtesszük, amelyeket a sors
kemény csapásai volnának hivatva véghezvinni, megismerésünk gyarapodása
és erkölcsi gyógyulásunk érdekében." Szepes Mária
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése