Ülj le a csöndedbe, és nézd meg, mire fókuszálsz a napjaidban.
Ha leginkább mások életére: szerelmed, családtagjaid, barátaid, ismerőseid “milyenségére”, “hogylétére” és megnyilvánulásaira, nem a saját életedet éled, így esélyt sem adsz önmagadnak a változásra.
Rajtuk keresztül önvédelmi falakat húzol fel azért, hogy ne kelljen szembesülnöd azzal, amit te teremtettél, és amit továb

bgöngyölíteni – személyes felelősséged.
Rejtett hárítás ez: kivonod magad a Térből, azáltal, hogy – látszólag – másokért öltesz magadra áldozatgúnyát, vagy épp a megbántott, felháborodott stb. ítélethozó szerepével azonosulsz.
Amíg nem engeded meg magadnak a befelé figyelés ösztönösségét, mert azzal vagy elfoglalva, miként cselekednek irányodban mások – stagnálásra kényszeríted az életed. A szabadságod záloga az, hogy elfogadod: ami történt, megtörtént; aki jelen van, az jelen van és aki nincs, az nincs -,
és az ITT és MOST varázslatára összpontosítva tudatosan döntéseket hozol mágiád irányultságáról.
Eltévedt vagy mindaddig, míg más életében taposol, ahelyett, hogy végre a sajátodat fényesítenéd örömteljessé… Beavatkozó vagy, ha megmentésre kész “hőssé” avatod magad, miközben romokban a saját én-és világképed… Segíteni egyetlen módon tudsz lélektársaidnak: belső ragyogásoddal…
Minden más az egó megnyugtatása önbizalomnövelő illúzió-tettekkel…

Cs. Szabó Virág